Idén egy különleges helyszín ad otthont a Snétberger Program tavaszi záró koncertjének, a diákok a Magyar Zene Házában lépnek fel. Az április 22-én megrendezésre kerülő koncerten többek között a Snétberger Program új emelt szintű MasterClass képzésében résztvevő diákok előadásai lesznek hallhatóak. Diákjaink a világ számos pontján megfordultak már, legutóbb Svájcban, Strasbourgban és Berlinben léptek fel. Klasszikus, barokk és romantikus zeneművek mellett kortárs szerzők darabjai, jazz és improvizáció alkotják az este programját. A eseményre minden jegy elkelt, a fiatalok már izgatottan készülnek a szombati napra.
A koncert a Snétberger Program Emeltszintű Képzésének (NTP-SMC-M-22-0001) keretében a Snétberger Alapítvány kivitelezésében, a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében és Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.
Támogassa a tehetséget, diákjainkat!
Együtt a zene is jobban szól
A befolyt összegeket diákjaink képzésére, utazására, élelmezésére, hangszereik javíttatására fordítjuk.