Zongora vásárlását tette lehetővé a Köztársasági Elnöki Hivatal támogatása
Frissítve
A támogatás hozzásegítette a Snétberger Zenei Tehetség Közhasznú Alapítványt (továbbiakban: Alapítvány) ahhoz, hogy olyan jó minőségű akusztikus zongorát vásároljon, amely lehetővé teszi a klasszikus és jazz zongorista felsőbb évfolyamos diákok, különös tekintettel és a Zeneakadémiára készülő diákok gyakorlását, fellépésekre való felkészülését. A zongora minősége és egyéb műszaki paraméterei miatt mind a jazz, mind a klasszikus művek gyakorlására, lejátszására is alkalmas. Ezek a tulajdonságok igen lényegesek a Központ szempontjából, hiszen így hatékonyabban tudjuk kihasználni a zongora, illetve az elhelyezésére szolgáló oktatóterem hatékonyságát.
A zongora az oktatási épület F/1 -es termében került elhelyezésre. Az oktatóteremben a zongora elhelyezését követően egyéni képzések és zenekari kötelező órák, illetve egyéni önkéntes gyakorlások folytathatók. Az oktatóterem kihasználhatóságára tekintettel egy őszi, egy tavaszi kurzus alatt összességében 290-300 óra használati idő, míg egy nyári kurzus alatt kb. 600 óra használati idő áll diákjaink rendelkezésére a zongora vonatkozásában. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a termek, így valószínűsíthetően a zongora kihasználtsága kb. 95% körül mozog.
Mindemellett szükséges megemlíteni, hogy Nnem csak a zongoristák számára fontos ez a zongora, hanem kamaraórákon, illetve más szólóhangszeres diákoknak is, akiket vagy diáktársaik, vagy Csík Laura művésztanárunk kísér.
A hangszer a minőség mellett a gyakorlási alkalmak összmennyiségi növekedéséhez is hozzájárult: a zongoravásárlásnak köszönhetően a zongora megvásárlása óta a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ 8 oktatótermében biztosított a zongorán való gyakorlás lehetősége.
Tekintettel arra, hogy a diákjaink 2 kötelező főtárgyi órán és két kötelező zenekari órán kell, hogy részt vegyenek minimálisan hetente, így a támogatásból megvásárolt zongora ezen kötelező tárgyak lebonyolításához is jelentős segítséget nyújt. Jelen pillanatban mind a jazz, mind a klasszikus zongoristáink száma növekszik, így a zongora összességében 15 zongorista (1 zenei segítő zongorista, 8 jazzista és 6 klasszikus zongorista) fejlődését segíti elő. A korábbi zongoristáink közül egy tanítvány, Farkas Zsolt időközbeni fejlődése miatt immár zenei segítői feladatokat is ellát.
A zongora használói közül a 2017/18-as egyetemi tanévre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nappali tagozatos jazz zongora tanszékére jelentkezett Farkas Zsolt és Piller Márton tanítványunk. Mindketten felvételt nyertek, így a tanszéken lévő három helyből kettőt Snétberger tanítványok nyertek el.

A Snétberger-központba látogatott Áder János, MNO, 2015. július 8.; https://mno.hu/grund/a-snetberger-kozpontba-latogatott-ader-janos-1294377
A Snétberger Zenei Tehetség Központba látogatott Áder és felesége, HírTV, 2015. július 9.; http://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-snetberger-zenei-tehetseg-kozpontba-latogatott-ader-es-felesege-1294492
Neves mesterektől tanulhatnak - A zenei központba látogatott az államfő és felesége, veol.hu, 2015. július 8.; https://veol.hu/veszprem/neves-mesterektol-tanulhatnak-1712146
Központunkban járt a köztársasági elnök és felesége, 2015. július 8.; https://www.snetbergercenter.org/hu/Hirek/2015-07-08/Kozpontunkban-jart-a-koztarsasagi-elnok-es-felesege
Köztársasági elnöki támogatás - zongora
Támogassa a tehetséget, diákjainkat!
Együtt a zene is jobban szól
A befolyt összegeket diákjaink képzésére, utazására, élelmezésére, hangszereik javíttatására fordítjuk.
Támogatom!