NTP-RHTP-M-2-15-0001
A program vállalta, hogy felkutatja és intenzív tehetséggondozó képzésbe vonja a zeneileg tehetséges, roma és/vagy hátrányos helyzetű diákokat.
A rövid távú cél az egyéni zenei fejlesztés, illetve a zenei irányú továbbtanulás támogatása volt, az iskolai teljesítmény mellett a szociális kompetenciák és egyéb készségek megerősítése által. Ennek eszköze lett a komplex program. Ebben a diákjaink személyes tutorálást kaptak a hazai jazz- és komolyzenei élet legkiválóbb művészeitől, illetve olyan közösségi és kulturális tapasztalatokat szereztek, amelyek hatékonyan készítették fel őket a felvételik megmérettetéseire. Motivációjuk és fejlődésük megtartását roma származású szociális mentorok és felnőtt segítők támogatták. A kurzusok ideje alatt pedig régi diákjaink kapcsolódtak be zenei segítőként a pedagógiai munkába, hogy példájukkal is ösztönözzék a fejlődést, miközben ők maguk a kortárs segítő szerepén keresztül további készségeket sajátítottak el.

Programunk gyakorlatcentrikus. Ezt elsősorban a rendszeres fellépések és a házi koncertek biztosítják. A program 2 blokkja során 30 formáció alakult. Ezek teljesítménye, szereplései szorosan kötődnek a projekt hosszú távú céljához: a zenész cigányság értékes kultúrkincsének korszerű átmentéséhez és a roma közösségek gazdasági és erkölcsi felemelkedéséhez. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében a nyílt napok házi koncertjei mellett diákjaink 24 alkalommal léptek fel országszerte a legkülönfélébb rendezvényeken.
Amikor a tehetség több mint ígéret
Biciklitúra
Páros óra: gitár és ének
Roma kultúra és történet
Szabadidő
Tanulószoba
Zárókoncert - 2015 ősz
Támogassa a tehetséget, diákjainkat!
Együtt a zene is jobban szól
A befolyt összegeket diákjaink képzésére, utazására, élelmezésére, hangszereik javíttatására fordítjuk.
Támogatom!